"MIKOR FOG MÁR VÉGRE OLVASNI?!”

 

A második félévben mindig megnövekszik azoknak a szülőknek a száma, akik azért fordulnak a Tanodához, mert „a gyerek lassan halad az olvasásban”. Az iskola és/vagy a szülők felől nagy a nyomás az első osztályos gyerekekre.

"MIKOR FOG MÁR VÉGRE OLVASNI?!”

Bizony nem feltétlenül akkor, amikor az osztálytárs vagy a szomszéd gyereke és a tesója, amikor annyi éves volt, mint ő most.

A hagyományos oktatásban az elsős gyerekektől azt várják, hogy egy év alatt tanuljanak meg szinte egyszerre háromféle betűfajtát olvasni (a 44 betűből álló magyar ábécé nagy és kicsi nyomtatott illetve írott betűit) a „megfelelő tempóban”. Ez a „megfelelő tempó” azonban nem egyszerre alakul ki minden gyereknél egy iskolai osztályban.  

Márpedig, akik nem tartják a tanító(néni) által diktált tempót, lemaradnak.

Második osztályban már értőn kéne olvasniuk szaknyelven megfogalmazott feladatokat például a számolás munkafüzetükben. (Sokszor nem a feladatot nem értik, hanem a leírásánál elakadnak).

Folyamatosan kudarcélmények érik a gyerekek egy részét, stresszelődnek, és azt tanulják meg, hogy ő bénák, nem érnek annyit, mint a többiek.

Szoronganak, és szorong vele együtt a szülő is.

A HAGYOMÁNYOS ISKOLA KÉPTELEN KEZELNI AZT, HOGY A GYEREKEK NEM EGYSZERRE SAJÁTÍTANAK EL KÉSZSÉGEKET, KÉPESSÉGEKET.

Három gyerekem közül ma az olvas a legtöbbet (kamasz fejjel hagyományos könyveket!), amelyik a legkésőbb és a legnehezebben tanult meg olvasni. Egyiküknek sincs baja az értő olvasással, a fogalmazással, és a szép külalakú kézírással.

Nem hagyományos állami iskolában tanultak, nem sürgette őket senki.

A tanítási folyamat differenciálására képtelen és a gyereket szorongásba kergető tanítók valaha biztosan tanulták, hogy az olvasás tanulása egy hosszú és összetett folyamat, nagy egyéni eltérésekkel. Ez vizsgaanyag a pedagógusképzésben.

Az olvasás olyan tanult képesség, aminek a kialakulása adott esetben több évet vesz igénybe. Nem ott kezdődik, amikor a kisgyerek beül az iskolapadba, és ránéz egy alma rajzára, majd pedig a mellette álló „A” betűre.

A tanulási folyamat nehéz lesz, ha nem rendelkezik a gyerek az olvasáshoz szükséges készségekkel.

Mik ezek?

• Térbeli-síkbeli tájékozódás: Az a gyerek aki nem tudja merre van a jobb vagy a bal, a fent vagy a lent a betűk közti kisebb eltéréseket (pl.: b,d,p) is nagyobb valószínűséggel fogja téveszteni.

• Vizuális percepció: A látás az olvasáshoz elengedhetetlen képesség, de ahhoz hogy a gyermek meg tudja különböztetni a látott betűket, látnia kell, azt is, hogy milyen vonalak és formák alkotnak egy-egy betűt.

• Auditív percepció: Fontos, hogy a gyermek a hallott hangokat egymástól meg tudja különböztetni és betűk képéhez később megfelelő hangot társítson.

• Fonológiai tudatosság: Ez a szavak belső szerkezetének felismerése, a szavak szótagokra, hangokra bontása.

• Szerialitás: Sorrendiség. A szó, a szöveg betűk – írásos jelek - sorozata, amelyeket dekódolni kell. Szükséges a betűk ismerete mellett értelmezni a sorrendjüket.

• Tiszta artikuláció: A helytelenül ejtett hang megnehezíti a helyes hang-betűkép társítást.

• Emlékezet (vizuális és auditív): A betűk beszédhanghoz társított formájának elraktározása, majd előhívásához szükséges.

• Nagy és finommozgások összerendezése: Enélkül nincs tiszta artikuláció és helyes ceruzafogás.

• Analizáló-szintetizáló képesség: A részekből egészet építés és az egész részekre bontása. Betűből szót, szavakból mondatot, mondatokból szöveget alkotás – és fordítva.

A diszlexia kialakulása esélyes, ha mindezek nem alapozzák meg a formális olvasástanulást. Az értő olvasás kialakulása egy újabb szint, apró lépésekben történik.

Ha az olvasás tanulása szorongást okoz, meg fogja utálni a gyerek. Nem  fog könyvet a kezébe venni, de nem fog megérteni egy szerződést vagy álláskeresés során válaszolni egy írásban feltett kérdésre.

A tanító hivatkozik a központilag kiadott követelményekre, és arra, hogy a gyerek „rossz képességekkel érkezett”, az otthoni környezet nem volt megfelelő. Hogyne.

Ha a szülő a képernyő mellőzésével sokat mesél, felolvas könyvből a gyereknek, esélyes, hogy felkelti érdeklődését az iránt, ami a könyvben van.

A jó minta segít: a szüleit mindennap könyvet olvasni látó gyerek valószínűsíthetően könnyebben fordul az olvasás felé, mint a képernyőfüggő szülők csemetéi.

Mégis: az osztályteremben a tanító feladata nem az, hogy növelje az esetlegesen otthonról hozott hátrányokat, hanem épp ellenkezőleg: segítsen a gyereknek az behozni.

Lehet olyan szociális légkört teremteni, amelyben a gyerekek elfogadják, hogy nem mindenki ugyanott tart. Ha a pedagógusok elvárják, hogy a munkájukat árnyalt szempontok szerint és differenciáltan, de méltányosan értékeljék, akkor ebben jó példával járhatnának elöl...

Azt a hatást, amit az iskolai, tanítók által diktált eszement tempó vált ki, nagyon nehéz ellensúlyozni.  A hatásai viszont egész életen át elkísérik az embert.