A szabadságra nevelés nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk

A „szabadságra nevelés” nem azt jelenti, hogy mindent megengedünk a gyerekeknek.

Ezt talán csak azok gondolják, akik köré a szüleik és a tanáraik nem értelmes nevelési határokat tettek, hanem falakat.

Természetesen szükség van szabályokra és határokra. Mi sem áll távolabb a szabadságra neveléstől, mint az irányítatlan káosz.

Túl tág a határok között viszonyítási pontok, nincs biztonság. Az a gyerek, akire mindent ráhagynak, szorong.

A túl szűk határok viszont falakként vesznek körül. Az a gyerek, akinek mindig megmondják, hogy mit gondoljon, nehezen lesz önállóan gondolkodó felnőtt. Nem lesz felnőtt. 

Nincs szabadságra nevelés az olyan családban, ahol  a szülők mindent ráhagynak a gyerekre. De ott sincs, ahol túlféltik, majd később minden percét lekötik a gyerek általuk elképzelt majdani szakmai karrierje érdekében.

Az iskolában nem csak abban a szabadság korlátozása, ha egyentankönyvekből kell tanulni, vagy nem lehet inni órán. Ott kezdődne, hogy nem bünteti a hibázást a tanerő, és a gyerekeknek van kedve/mersze kérdéseket feltenni.

A szabadságra nevelés hogyanját nehéz elképzelni, ha valaki nem tapasztalta meg, hogy a gyerekek (és felnőttek) micsoda dolgokra képesek, amikor engedjük őket megoldást keresni a maguk módján. 

Szellemi szabadság elérésére az a felnőtt képes, akit gyerekként hagytak, hogy a megoldásokat a maga útján keresse – tévedések árán is, sőt éppen azok által. 

A túl szűk határok között felnövő emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a szabadság azt jelenti: mindent meg szabad tenni, felelősségvállalás nélkül.

Pedig minden nap tapasztalom: valódi felelősséget csak az érez, aki nem büntetéstől fél, hanem az önállóan hozott döntése következményeit vállalja.

A szabadságra nevelt ember meg tudja formálni a saját véleményét és felvállalja azt.

Választani akar és tud a lehetőségek között.

Sőt: képes meg is teremteni az életben a választás lehetőségeit - nem passzívan várja azt egy felsőbb hatalomtól.

A szabadságra nevelt gyerek felnőtt korában tudni fogja, hogy a szabadsága nem olyan dolog, amit "megengednek" neki; nem várnia kell rá, hogy megkapja.

 

Sok-sok közhely… De hát ami közhely, az nem feltétlenül nyilvánvaló is. Különösen, ha ott a nyugtalanító kérdés:

 Olyan felnőttek, akik - a leírtak értelmében - nem szabadok, hogy tudják szabadságra nevelni  a gyerekeket?