MIÉRT UTÁLJÁK SOKAN A MATEKOT?

 Miért emlékszik vissza sok felnőtt úgy, hogy nem szerette a matematikát?

… hogy unta az órát?

… hogy félt a dolgozattól, a tanártól, egyre inkább túlélésre játszott az órákon…

… hogy nem tudta, mi a haszna az egésznek.

Én azt látom, hogy már elsőben elkezdődik a rossz érzések-élmények asszociálása a számolás tanulásához. 

Eszement a tempó: a mennyiségek különböző módon történő érzékelésére sem hagynak időt egy elsősnek. Arra pláne nem szánnak időt és energiát az alsós tanítók, hogy a számolás tanításában ne csak az intellektussal megragadható dolgokra támaszkodjanak, hanem a mozgásra és a ritmusra is.

…. már a műveleteket veszik, holott még kialakult számfogalom sincs.

…. értően olvasni még nem tudó elsősöknek/másodikosoknak kellene értelmezniük szakkifejezésekkel megtűzdelt feladatleírásokat.

…. váltószámokkal való számolást kérnek számon másodikosokon úgy, hogy azok még nem tudnak tízzel-százzal osztani és szorozni, nincsenek képben a helyiértékeket illetően.

…. számolási rutin nélkül érkeznek meg a gyerekek a felsőbb osztályfokokra, ahol már egyre bonyolultabb logikai struktúrákban kéne összekötni az addig tanultakat.

…. és nem tudják hétköznapi tapasztaláshoz kötni a tanultakat.

A matek egy fontos tudás. Nem szabadna, hogy szorongást keltő tantárgy legyen.

Szerintem az nem pedagógiai siker, ha időhiányra stb. megnyugszunk abban, hogy a jó képességűnek nevezett gyerekek boldogulnak, mellette pedig adottnak vesszük, hogy maradnak az osztályban olyan gyerekek (esetleg nem is kevesen), akikben félelem (legjobb esetben is fásult közöny) alakul ki a matektól.

Létezik olyan pedagógiai gyakorlat, amelyben ez elkerülhető - akár az elitoktatásban is differenciálni tudó Nobel-díjasainkat kinevelő Rátz Lászlót vesszük, akár azokat a névtelen tanítókat, akik nem rendelték alá a központi direktíváknak a rájuk bízott gyerekek valódi szükségleteire figyelést.